Hozzávalók
1 fej karfiol
só, bors vagy opcionálisan más fűszerek is
olaj
Elkészítés
A karfiol közepéből ujjnyi vastag (kb. 1,5 cm) szeleteket vágunk. A szeletek mindkét oldalát beolajozzuk és megszórjuk fűszerekkel, amit jól bele is dörzsölünk.
Felforrósított serpenyőben mindkét oldalán addig sütjük, amíg kívül aranybarna, belül finom szaftos lesz.
Fogyaszthatjuk különböző szószokkal, mártásokkal vagy például humusszal.
Készíthetjük simán, sóval, borssal fűszerezve, de lehet izgalmasabb ízekkel is kísérletezni. Ha fűszerkeverékeket használunk, érdemes ezeket pácként használni, azaz az olajjal összekeverve rákenni a szeletekre és akár egy ideig állni hagyni, hogy átjárják az ízek a karfiolt.
TIPP:
- Legjobb, ha kisebb, tömör karfiol fejet választunk, mert abból szebb szeleteket tudunk vágni, nem esik könnyen szét.
- A maradék/leeső részeket felhasználhatjuk leveshez, pürékhez is.
- Én szeretem egy kicsit roppanósan a karfiolt, így a serpenyőben sütés tökéletes eredményt hoz, de ha egészen puhán ennénk inkább a zöldséget, akkor érdemesebb sütőben megsütni a szeleteket. Akár a serpenyőben pirítás után még bedobni egy 200 fokos sütőben, hogy teljesen átpuhuljon.