Hozzávalók
40 dkg liszt
2 dkg élesztő
4 dkg cukor
1,5-2 dl tej
4 dkg vaj
1 db nagyobb tojás + 1 a kenéshez
1 tk só
Töltelék:
nutella
10 dkg darált mogyoró
5 dkg porcukor
10 dkg puha vaj
Elkészítés
A lisztet egy nagy tálba tesszük, közepében mélyedést alakítunk ki. Ebbe morzsoljuk az élesztőt, a cukrot és kb. 1,5 dl tejet. Pár percig hagyjuk, hogy elkezdjen dolgozni az élesztő, majd a kalácstészta többi hozzávalóját is beletesszük a tálba úgy, hogy a só kerüljön a legvégén bele. Az egészet összegyúrjuk, majd egy nyújtódeszkára kitéve sima tésztává dagasztjuk. (A maradék tejből annyit tegyünk hozzá, hogy lágy tésztát kapjunk.)
A tésztát a tálba visszatéve, konyharuhával letakarva, meleg helyen nagyjából a duplájára kelesztjük. Majd ismét átgyúrjuk, négy egyenlő részre osztjuk, amiket kis cipókká gömbölyítünk és letakarva még további 20 percig kelesztjük.
Közben a darált mogyorót alaposan elkeverjük a porcukorral és a puha vajjal.
A pihentetett tésztát egyesével, hosszúkás vékony lappá nyújtjuk. Hosszában, a tészta csík közepére halmozzuk a töltelékeket, majd ezt betakarva/rátekerve a tésztát, hosszú rudakat alakítunk ki. Két tésztába nutellát, a másik kettőbe pedig mogyorós tölteléket teszünk.
A megtöltött négy rudat kerek formára fonjuk.
A fonásról a videó: https://www.youtube.com/shorts/me9JD-eAJY4
Sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük, a tetejét megkenjük egy felvert tojással és 10 percig még pihentetjük. Közben a sütőt 200 fokra melegítjük elő.
Sütőbe kerülés előtt még egyszer lekenjük a kalácsot (jégcukorral megszórhatjuk a tetejét) és kb. 20-25 perc alatt aranybarnára sütjük.
TIPP:
- Mindig várjuk meg a további folyadék hozzáadása előtt, hogy az összes hozzávaló, különösen a vaj is szépen eldolgozásra kerüljön, mert akkor látjuk, hogy szükséges-e még folyadékot hozzátenni.
- Természetesen gép segítségével is dagaszthatjuk a tésztát.
- Ügyeljünk rá, hogy egyforma vastagok és hosszúak legyenek a tésztadarabok, mert akkor lesz szép a fonásunk.